Asztrológiának újabban az eredeti asztrológia aránylag szűk részét, az emberi egyén jellegére és sorsára vonatkozó fejezeteit, a horoszkópiát hívják. Ebben a formában ugyan ez teljesen hibás, de még így is kitűnik, hogy az asztrológia az az archaikus szintézis, amely az analógiát világméretekben kifejti és egzakt módon alkalmazza. Az asztrológia metafizikája az, ami az őskor egyetlen metafizikája: Minden Egy. És ahogyan ezt a metafizikát a Tabula Smaragdina tételére – az, ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van – felépíti, s ahogy a világ keletkezésére, a föld geológiai alakulására éppen úgy, mint a népek, az osztályok, a nemzetek, s az egész emberiség történetére, az ember egyéni sorsára, egyéni alkatára vonatkoztatja, egyetlen alapvető gondolatot mond ki: az analógiát.

A világ  meséi és legendái számtalanszor hivatkoznak  óriásokra és tetteikre, pl. sok 

építmény felépítését nekik tulajdonítják, stb.   Talán mégis van valami valós alapja ezen

történeteknek.  Csakhogy ez sehogy sem illik bele a hivatalos tudományos irányvonalba.

Nagyon sok jel mutat arra, hogy valódi óriásmaradványokat  találtak. Természetesen ez is tiltott archeológia...   Minden ilyen lelet  nem publikus,  de azért néha kiszivárog némi infó... 

Többször lehetett olvasni, hallani, hogy óriások maradványai, eszközei kerültek elő.

Az eredeti egy Csontváry kép.

Egy mûvészettörténész rájött, hogyha függõlegesen középvonalra egy tükröt tesz, tehát a bal oldalt tükrözi a jobb oldalra, ill. fordítva, akkor 2 különbözõkép lesz az eredmény.

 
Az elsõ az eredeti kép.  

Tükrözve a bal oldalt: második kép

Az öreg halász mögött nyugodt a tenger és a tûzhányó is, és csonakban ül.

A csillagút ösvénye

Csillagos este volt. Felnéztem az égre, s a miriád fénylő pontra bámulva valami kinyílt előttem. A számtalan csillag csak egy-egy pont az égbolton, pedig azok is olyan „végtelen” planétát jelentenek, mint amelynek talaján állok. Ráadásul amonnan nézve a mi világunk is egy pont csupán, holott annál mégis több… Ha a mindenséggel mérjük magunkat, vajon hol a középpont, s létezik-e periféria? Ami fent, az lent, az teljes – ez teljes…
Csillagpont, univerzum-kör, sötét égbolt és apró fényszikrák, ember és mindenség… Ekkor jutottak eszembe a szimbólumok, s ezek közül is talán a legizgalmasabb, a mandala.

A világ egyik legősibb, ma is élő szimbóluma sok változatban és országban megtalálható.

A labirintus jelkép valamennyi emberre hatással van, bármennyire különbözzön is életvitelük, mert az emberiség közös ősi tudásának része, hiszen jelentése a fajt és a kultúrát is meghaladó tudat alatti szinten jelenik meg. Ezt bizonyítja, hogy számos változatban ugyan, de ugyanazt az alapszimbólumot használták termékenységi rituálékon, halotti szertartásokon, kegytárgyként, kertmotívumként, rejtvényekben és játékokban vagy kézimunkák díszítőelemeként.

A "mandala" szó a szanszkrit nyelvből ered és szent vagy mágikus kört jelent. Minden emberi kultúrában találkozhatunk a mandalák sokféle megjelenési formájával, pl. egyes templomok vagy szent helyek alaprajza, misztériumjátékok szakrális tánca, varázsigék mormolása közben homokba rajzolt mágikus körök, különleges meditációs képek vagy a templom építészetben és kódex festészetben.
A mandala felépítésének három alapvető rendezési elve: a középpont, a középpontból történő kisugárzás és a külső kör, ami az egészet lezárja.

1. A kör először is egy kiterjedéssel rendelkező pont, részesül annak tökéletességéből. Így a pontnak és a körnek közös szimbolikus sajátosságaik vannak: tökéletesség, egyszerűség, a megosztottság és különbségtétel hiánya... Ha már nem az ősi pont rejtett tökéletességeit szimbolizálja, a kör jelképezheti a teremtett határokat is, másképpen fogalmazva, a világot, ahogyan elválik princípiumától. A koncentrikus körök a lét fokozatait jelképezik, a teremtett hierarchiákat.

Elterjedt hiedelem a nyugati kultúrkörben, hogy az első tudományosan megalapozottnak mondható világkép az ókori görögökhöz fűződik. Ez a hiedelem meglehetősen igaztalan, mert a többi kultúrkör világkép-alkotó eredményeit másodlagos jelentőségűnek ítéli. Barbár módon azt a teljesebb világképet is megtagadja, amiből ő maga született. Tény azonban, ez a nézet valótlan, alaptalan. Kimutatható ugyanis, hogy az ókori görög gondolkodók mai szemmel is legnagyszerűbb gondolatai többnyire más magaskultúrákból, elsősorban az ókori Kárpát-medencéből és Közép-Ázsiából származtak.

A népek közös emlékezete szerint hajdan az aranykorban, az igazságban éltünk. Ma viszont Gazdaságkor a hazánk, ahol a hangadók szerint minden viszonylagos: az egyik ember szerint ez az igaz, a másik szerint az. S ha a kettő összecsap, akkor az igazság a győztesé. A II. Világháború után, nagyon helyesen, megbüntették a náci háborús bűnösöket, de hogy ilyenek a szövetségesek között is lettek volna, föl sem merült. Sem Drezda és Hirosima, sem Katyin, sem a délvidéki horvátok, magyarok, svábok irtása.