A "mandala" szó a szanszkrit nyelvből ered és szent vagy mágikus kört jelent. Minden emberi kultúrában találkozhatunk a mandalák sokféle megjelenési formájával, pl. egyes templomok vagy szent helyek alaprajza, misztériumjátékok szakrális tánca, varázsigék mormolása közben homokba rajzolt mágikus körök, különleges meditációs képek vagy a templom építészetben és kódex festészetben.
A mandala felépítésének három alapvető rendezési elve: a középpont, a középpontból történő kisugárzás és a külső kör, ami az egészet lezárja. A középpont a titokzatos szellemi erőközpont, minden létezés szülőhelye a térben és időben. A kiáramlás, a középpontból történő kisugárzás kifelé törekszik, egészen a határig, a körig, összeköti a belsőt a külsővel és végül visszatér a perifériáról a középpontba. Így az egész mandala a középpontra koncentrál, ahonnan a mozgás kiindul és ahová ez az egész visszavezet. A középpont a kezdete és a vége minden lehetséges útnak. Egy ősi bölcsesség szerint: „Ha a pontot meg akarod ragadni, fedezd fel a környezetét.” A külső kört egy határvonalként kell értelmezni, mely egy szent helyet védelmezve körülölel. Egyidejűleg azonban a végtelen, az egyetemes, a mindent felölelő szimbóluma is. Egy régi bölcs mondás szerint: „Az Isten egy kör, melynek a középpontja mindenhol ott van és a külső határa sehol sincs.” A mandala, mely többdimenziós összefüggéseket mutat be egyszerűen és legtöbbször szimmetrikusan, könnyen felfogható a szemünkkel, mivel a szem írisze is egy mandala, egy látszólag egyszerű forma, mely azonban rengeteg összetett információt tartalmaz, ahogy ezt az íriszdiagnosztika is bizonyítja.
Akárhová megyünk, bárhol felfedezhetünk mandala formákat, gondoljunk csak a kerékre, a fazekaskorongra vagy az óra számlapjára. Azonban a természet is gazdag mandala formákban. Semmilyen mandala nem nyűgöz le annyira a szépségével, mint a virágok. A gyümölcsök, faágak, fatörzsek és a növények gyökerének keresztmetszete is a mandala szerkezetére emlékeztet, csakúgy, mint a madárfészek felépítése vagy a pókháló. A mikrokozmoszban is felfedezhetjük egysejtű lényekben vagy a növényi és állati organizmusok sejtjeiben, akárcsak számtalan csodálatos kristály- és molekula szerkezetben.
A makrokozmoszban csak képzeljük el a Napot és az őt körülvevő bolygókat, mely szintén egy mandalaként értelmezhető. A Nap a többi környező naprendszerrel együtt alkotja a Tejútrendszert, mely egy spirál alakú mandala. A számtalan galaxis, melyet egy hatalmas energiamező fog össze, mai tudásunk szerint olyan, mint egy végtelenül hatalmas kozmikus világ-mandala.
A világmindenségnek ez a végtelen és az emberi felfogóképességünket meghaladó nagysága, és a benne lejátszódó energetikai folyamatok külső megjelenési formáin túl megsejthetünk mélyebb, azaz szellemi összefüggéseket is. Az emberi létezést képtelenek vagyunk a maga teljességében felfogni, ha nem irányítjuk tudatosságunkat a létezés transzcendens területeire.

Ősidők óta tudomása van az emberiségnek az analógiák világáról a makro- és mikrokozmosz, az anyag és az energia, a testi és szellemi-lelki folyamatok között. A finomanyagi életerő újra dinamikus kapcsolatban van az asztrális, mentális és spirituális szintekkel, ahogy az ezoterikus hagyományokban nevezik. Így hangzik az óegyiptomi hermetikus filozófia ősi szellemi törvénye: „Amint fent, úgy lent.”

A mandala, a maga teljességében szintén rámutat a külső megjelenési formákon túli dimenziókra. Tömörített formában megtalálhatjuk bennünk az emberi létezéssel kapcsolatos tapasztalatokat, sejtelmeket, kimondatlanul, egy érzékelhető képben megjelenítve.