Mielőtt a saját világunkra koncentrálnánk, nézzünk egy pillanatra némely érdekes űrbeli szomszédunkra: Percival Lowell híres asztronómus azt írja a „Mars” 33. oldalán: „…A körül, amit mi a bolygó sarkának ismerünk, úgy nézett ki, mint egy nagy fehér sapka….

Ez neki kezdett folyamatosan változni méretben, ahogy a nyár közeledett, szinte elapadt, kora őszig még jelen volt, de szinte semmi, csak néhány száz mérföld keresztben, ahogy olvadt, egy sötét sáv jelent meg, körülvéve ezt minden oldalon…ez volt a legsötétebb szín a korongon és ez kékben játszott...”

Elkerülendő az a csábítás, hogy azt gondoljuk, hogy az a kék szél víz, mivel hogyha ez tényleg számottevő nagyságú víz lenne, akkor rendszeresen vándorolna keresztül a sok ősi folyóágyon, amelyek keresztül-kasul behálózzák a száraz marsi felszínt. Ezek a folyóágyak maradandóan szárazak. Ehelyett, amit igazán megfigyelhetünk, az a hatalmas ködtömeg optikai látványa, amelyek a marsi sarki nyílások görbületei mentén vándorolnak. A Mars külső felszínén az évszakok változnak, a belsejében nem. Az a fok, ahogy a légköri nedvesség változik a sarkoknál, ahol a különböző hőmérsékletek vegyülnek, meg fogja határozni a látható kék gyűrű mennyiségét, amely megjelenik a földi távcsövekben.

Mivel Lowell nem volt tudatában a Mars igazi felépítésének, természetesen azt hitte, hogy ez a kék sarki szalag jégsapkákból elolvadt víz lehet. Ebben a véleményében, habár nem bizonyult igaznak, megmutatkozott bölcsessége. A jelenlegi hivatalos véleménnyel ellentétben ő biztosan tudta, hogy a Mars sarka nem állhat széndioxidból. 81.old:” Faraday kísérleteket végzett a szénsavgáz nyomás alatti cseppfolyósodásával kapcsolatban…Ezen kívül azt találta, hogy a folyadékká válás pontja nagyon közel van a kicsapódási ponthoz és ez a nyomás csökkenésével egyre közelebb kerül. Más szavakkal a gáz majdnem azonnali átalakulással éri el a szilárd halmazállapotot…Nos, a nyomás az biztosan nagyon kicsi a Mars felszínén….Ennek folyományaképp egy hőmérsékletemelkedésnél a fagyott szénsavgáz itt praktikusan egyenesen szilárdból gáz állapotba fog kerülni…A sarkot körülvevő tenger jelenlétéből arra következtethetünk, hogy ez abban az összetett anyagban ami a Mars sapkáit felépíti, nincs jelen. Nagyobb része ennek mindig átmeneti folyékony állapotban van. Széndioxiddal ez nem fordulhat elő, a vízzel viszont igen.”

Lowell egy kivételesen csodálatraméltó megfigyelést tett az északi sarki nyílásnál amikor egy rövid időre egy részen az általános fedő felhő réteg szétvált, és így lehetősége nyílt a Mars központi napjának sugarait megpillantani.” Mindezenközben egy érdekes jelenség jött létre a sapkában június 7-én;…Ahogy néztem a bolygót, hirtelen két csillagszerű pontot láttam kivillanni a sarki sapka közepén, vakító világos a sötétebb fehér hóháttéren, ezek a csillagok néhány percig világítottak, majd lassan eltűntek. Abban az időben a láthatóság nagyon jó volt… Habár semmilyen intelligencia nem áll ezen fények cselekvése mögött, ezek nem voltak kevésbé meglepőek, azért mert a természet saját lámpásai voltak 160 millió km űrön keresztül. 9 percükbe került, hogy megtegyék az utat… Ezek helyét Green megfigyeléseinek 1877-ből származó térképével összehasonlítva, amelyet Madeirán készített, kiderült, hogy ugyanazok a pontok voltak, ahol ő csillagokat látott akkor, és ahol Michel is látta őket 1846-ban. Ez alatt a sapka folyamatosan csökkent méretében. Október 12-én 10 óra 40 perckor… Douglas úr megmérte a helyét és megbecsülte méretét, ahogy ezt megtette minden néhány napban. Úgy találta, hogy 6 fok távolságban van a bolygó sarkától…A bolygóra nézve október 13-án 8 óra 15 perckor meglepetésére a sarkoknak hűlt helyét találta…Ami biztosan ott volt 12-én, az sehol sem volt 13-ra. A sarki jégsapka eltűnt.”

Robert Powers megjegyzései a „Mars, jövőnk a vörös bolygón”-ban: „Úgy tűnik, hogy hatalmas mennyiségű víz van a sarki sapkákban… Hasonlóan a földi jégsapkákhoz, ezek fényes fehérek.”

Thomas McDonough mondja az „Űr; a következő 25 évben”-ben: „a Marsnak nagy világos jégsapkái vannak, amelyek még a Földről is láthatók jó távcsővel”.

„A legnagyobb kihívás: hihetetlen kaland és az ember ragyogó jövője az űr felfedezésében” című könyvben Martin Caidin megjegyzi, hogy mind amerikai, mind orosz csillagászok az elmúlt években megfigyeltek nagyon fényes villanások sorozatát, amelyek kb. öt percig tartottak és következményeik gomba alakú felhők voltak.

Eredetileg Hold-kutató Michaerl Collins írja a Küldetés a Marsra c. könyvben: „Egy nagyobb rejtély, hogy mi történt a vízzel és a jéggel, amíg kivájták ezeket az óriási csatornákat millió évekkel ezelőtt. A Marsnak elég erős gravitációs ereje van, hogy a vízpárát az atmoszférájában tartsa ahelyett, hogy kiengedné az űrbe…Mi történt azzal a vízzel, amely kivájta ezeket a mély csatornákat?..” John Nobel Wilford mondja A Mars visszaköszön-ben: „a Mariners 6 és 7…a kamera lefényképezett egy felhő-kapucnit a déli sarki sapkán és infravörös eszközök megmérték a hőmérsékletet, ami –125 fokC volt…Az infravörös színképmérő úgy tűnt, hogy érzékel hőmérsékletet a déli sarki jégsapka szélénél, amik túl magasak voltak ahhoz, hogy fagyott széndioxidtól származzanak…Tudósok láthatták az orosz dokumentációban, hogy a kihívó lehetőségeknek széles volt a skálája az 1994-es repülésre. Komoly megfontolás tárgyát képezte az a terv, hogy két űrjárművet helyezzenek a Mars sarkai fölötti állandó pályára.”

Az 1992. március-áprilisi Final Frontier 22. oldalán néhány megjegyzés a Naphoz legközelebb eső Mercur bolygóról: ..” Hőmérséklet, amely olyan magasra emelkedik, mint 460 fok C … A Californiai Technikai Intézet (Passadena) kutatói beszámoltak arról, hogy a Merkur északi sarkán 300 km átmérőjű jégsapkát véltek azonosítani…A kutatók láttak egy fényes területet az északi sarkon.; ’Meghökkentünk’”.