Egy 1914-es amerikai szabadalom azt állítja, hogy bolygónk, a Föld egy üreges gömb, sarki nyílásokkal és saját központi nappal. Szilárd bizonyítékok látszanak ezt alátámasztani.

Az aurórai Gardner B. Marshall (USA Kane Állam, Illinois város) 1912.november 25.-én benyújtotta felfedezési kérelmét az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi Hivatalába.

Kilenc hónappal később, 1914. május 12.-én ez a szövetségi ügynökség megadta Gardner úrnak a 1096102 számú Egyesült Államok- beli szabadalmat, a valaha kiadott második legfontosabb tudományos dokumentumot. Tudományos értékét csak az 1903-ban benyújtott mechanikus repülés felfedezése – Orville és Wilburn Wright által – szárnyalta túl. Olyan okok miatt, amelyekkel Gardner úr nem számolhatott előre a korai 1900-as években és amelyek mára már teljesen világossá váltak, az ő felfedezése hamar minden idők legmagasabb besorolású katonai titkává vált.

1913-ban Gardner megírta eredeti könyvét, kétségkívül bizonyítván, hogy a Földünk egy üreges gömb. Oly hatalmas mennyiségű volt a bizonyíték, amit folyamatosan gyűjtött csillagászati tanulmányokból és sarkkutatások által, hogy 1920-ban 450 oldalra bővítette könyvét. A címe: „Utazás a Föld belsejébe, avagy tényleg felfedezték a sarkokat?”(A Journey to the Earth’s Interior, or Have the Poles Really Been Discovered?!”)

Habár úgy látszik, hogy nem volt tisztában vele, Gardner munkáját megelőzte, bár hiányosan, William Reed, akinek a könyve a „Sarkok fantomja” („Phantom of the Poles”) 281 oldalon, 1906-ban New York városában a Walter S. Rockey Co. kiadásában jelent meg. Az egyik hiányosság Reed elméletében, amelyet egyébként nagyon okosan kifejtett, az volt, hogy nem sikerült befejeznie a centrifugális erőnek a Föld kialakulására vonatkozó gondolatmenetét.

Ennek eredményeképpen sosem tudott logikus indokot adni a Föld belsejében lévő erőteljes hő és fényforrásra. Gardner viszont magyarázatot adott erre. Az a különbség, hogy amíg Reed kutatásait csakis a sarkkutatásokra összpontosította, addig Gardner csillagászati tanulmányokkal is kiegészítette sajátját.

Ennek a tanulmánynak a legnagyobb része igazi szakértőktől származó vallomás, olyan emberektől, akik ott voltak, – ott az óriási teleszkópoknál és főleg ott, azokon az előzőleg ismeretlen óriási sarki területeken. De elsősorban a józan-ész az oka, amiért Gardner elméletét bejegyezték az Egyesült Államokban 1096102 számon szabadalmi oltalomként.

Kezdetben, 4 vagy 5 millió évvel ezelőtt, a Föld még mindig egy óriásira duzzadt forró, örvénylő, gázlabda volt és lassacskán elkezdett összehúzódni, ahogy hűlt. A fizika törvényei szerint, a hűlő gázok lecsapódnak, így tehát a gyorsan pörgő gömb gázai összegyűltek, ahogy a hőveszteség folytatódott. Az önközpontú gravitációs vonzás továbbra is csökkentette a pörgő hűlő anyag-labda átmérőjét, –de csakis egy bizonyos fokig. Ez a nagy logikai különbség a régi, elavult bolygó-kialakulási elmélet és Gardner felfedezése között. A régi vélemény szerint azt hinnénk, hogy a gravitációs összehúzódás egészen addig folytatódott, amíg a Föld olvadt, forró nem lett a hatalmas gravitációs nyomás alatt. Amíg egy ilyen folyamat minden kétséget kizáróan automatikusan végbemegy a különösen hatalmas testek egyetemes fejlődésében, ahogyis minden csillag keletkezésekor, ez semmiképpen sem lehet az átlagos bolygóknak a végső kifejlődése. A kritikus második tényező amire hagyatkozhatunk, az a centrifugális erő nyomása. Emlékezzünk, hogy amíg a gravitáció minden anyagot a központ felé próbál vonzani, egy ellentétes erő is mozgásban van, a centrifugális erő. Éppúgy, ahogy a műkorcsolyázó annál gyorsabban forog, minél jobban közelíti a teste felé kinyújtott karjait, ugyanúgy a folyamatosan összehúzódó előbolygó elkezd forogni egyre gyorsabban, ahogy a mérete csökken. Éppúgy, ahogy a beragadt víz az edényből, amely nem akar kiömleni, ha valaki elég gyorsan forgatja az edényt, ugyanúgy ez a centrifugális erő megpróbálja, hogy az összes anyagot kifelé hajítsa a formálódó bolygó tengelyétől. Végülis a két természeti erő csöndes titáni birkózásában egyensúly alakul ki. Amikor a gyorsan pörgő gömb összehúzta magát egy körülbelül 13.000 km átmérőbe, a két erő megállapodott. De tovább is van…

A centrifugális erőnek van egy különleges jellemzője, ami fölött nem szabad elsiklanunk. A centrifugális erő ereje nagyban csökken, ahogy megfelelő szögben közeledik a forgás irányához. Egy egyszerű mindennapi példa erre a viselkedésre, a víz a kádban. Ha kihúzod a dugót, és megengeded a víznek, hogy elkezdjen kifolyni a kádból, mit vehetsz észre? – Egy örvényt, egy üres teret, körbevéve gyorsan forgó anyaggal.

Most képzeld el ugyanezt az elvet működni a tömörödő testen, ami a Föld lesz. A megfelelő szögekben a forgási tengelyhez – más szavakkal a sarkoknál – a centrifugális erő sokkal gyengébb volt, mint máshol, különösen az Egyenlítőnél; így tehát a centrifugális erő képes volt arra, hogy az anyag belső fejlődését megállítsa egy 13.000 km átmérőnél, ez tapasztalhatóan kevésbé volt sikeres a sarki területeken, ahol az összehúzódást kb. 2000 km-nél állította meg. Az elkerülhetetlen végeredménye ennek a természetes kiegyenlítődésnek, hogy a mi bolygónk befejezte fejlődését és megszilárdult egy 13.000 km-es üreges gömbként, 2000 km-es sarki nyílásokkal.

Az asztronómiai kutatások és a fényképek, – amelyek különösképpen az üstökösöket és csillagködöket figyelembe véve, – Gardnert igazolták, előnybe juttatta őt Reeddel szemben. Az átlátszó gömbhéjaknak a pontos középpontja egy sajátmagában kicsi izzó labda. Ezek között az izzó belső gömbök és a csillagköd külső héja között van egy nagy közbülső űr; másképpen, a csillagköd az üres, kivéve egy fényes gömb a közepében. Miért? Tehát hol az a másik hely, ahol a centrifugális erő különösen gyenge a sarkokon kívűl? A válasz természetesen az, hogy a forgás abszolút középpontjában. És már megint ez annyira logikus, és olyan egyszerű, hogy már meg is kezdhetünk megvizsgálni egy hétköznapi otthoni példát, hogy ezt az állítást alátámasszuk: Mi lenne az eredménye, ha egy lemezjátszó tetejére port szórnánk, és aztán a lejátszót nagy sebességre kapcsolnánk? A por lerepülne a lemezről – kivéve egy kis részét, az abszolút középpontban.

A bolygóközi csillagködökről készült felvételek tanulmányozása alapján Gardner képes volt kikövetkeztetni, hogy az igen vékony héja a Földnek kb. 1300 km vastag. A sarki nyílások átmérője 2000 km, és a gravitáció által felfüggesztett központi nap (az izzó gömb a gravitáció által a bolygó abszolút középpontjában rögzítve) kb. 1000 km átmérőjű. Az igen kicsiny hajlásszögek és a sarki rés nagysága miatt lehetetlen, hogy szemrevételezzük. Ez ugyanaz a tény, mint ahogy azt sem látjuk, hogy a Föld saját maga gömbölyű. A hajlás túlságosan fokozatos ahhoz, hogy meg tudjuk figyelni. Azon az alapon, hogy majdnem folyamatosan érintkezik a belső meleg levegő a nagyon hideg sarki külső levegővel, a sarki nyílások majdnem mindig egy vastag ködfelhőbe burkolóznak. Ez megmagyarázza, hogy amikor a műholdakról nézik, a nyílások a Föld sarkain éppúgy néznek ki, mint ahogy kinéznének, ha tényleg azok a mitikus sarki jégsapkák lennének, amit a hivatalos kormányálláspont magáénak vall.

Gardnert kérlelhetetlenül vezette hatalmas tudományos felfedezéséhez az a nagy mennyiségű összeegyeztethetetlen információ, amivel folyamatosan találkozott a sarkkutató expedíciókkal foglalkozó tanulmányi évei során. A számos rejtély között a főbb helyeken a következők állnak:

• A nagyon távoli északon drasztikusan javuló időjárás
• A híres északi fény furcsa különlegessége
• Az iránytű furcsa viselkedése a szélességi körökön, a sarkok felé

Nekikezdünk, hogy a sok szemtanútól halljuk, akik feláldozták a kényelmüket és legtöbb esetben életüket kockáztatták azért, hogy majd teljesen megértsük a mi világunk igazi nagyságát , egy sokkal teljesebb világét, mint amit hivatalosan elfogadunk.

A „Három év sarki szolgálat” bevezetőjében Adolphus Greely az Egyesült Államok hadseregének hadnagya csodálatát fejezi ki a Lady Franklin öbölbeli expedíciójának furcsa körülményei miatt, amit a messzi északon tapasztalt:

„ A túlzásoktól félve alkalmanként megváltoztattam kijelentéseimet és véleményeimet, amelyeket az eredeti naplómba bejegyeztem, tudván azt, hogy jobb ha csökkentem, mint hogy ha felnagyítom a sarki területek csodáit, amelyek oly gyakran lettek megkérdőjelezve.”

www.mariaorszaga.hu