Szeretettel köszöntelek a Asztrológia Portál közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Asztrológia Portál vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Asztrológia Portál közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Asztrológia Portál vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Asztrológia Portál közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Asztrológia Portál vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Asztrológia Portál közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Asztrológia Portál vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Legtöbbet a Biblia mesélt e terület lakóinak távolba vesző múltjáról, ám ettől eltekintve meglehetősen kevés volt a forrás. 1947-ben azonban Mohammad Adib, a Ta’amirah törzsből származó beduin pásztorfiú a Kumrán vádiban elkóborolt kecskéjét keresve egy szűk hasadékra bukkant a sziklák között. A dohos levegőjű barlangfülkében különös alakú, hosszúkás cserépkorsókra lelt. Ezek és hasonló edények rejtették a holt–tengeri tekercseket. Ettől kezdve a tekercsek sorsa kalandregénybe illő fordulatot vett. A beduinok eleinte nem sejtették, milyen felbecsülhetetlen érték birtokába jutottak, s lázasan keresték a bőrből készült pergamenek célszerű hasznosításának lehetőségeit. Megpróbálták lábbelijük foltozására is felhasználni, de szerencsére a kiszáradt anyag erre nem volt alkalmas. Végül is a tekercsek döntő része – a feketepiac aktív részvételével, nemegyszer igen szövevényes úton – az alig 25 kilométerre fekvő Jeruzsálemben, a jordán kormány kezelésében lévő Palesztinai Régészeti Múzeumban (ahol Roland de Vaux atya vezetésével brit, francia, német, amerikai és lengyel kutatógárda vizsgálta őket) és az Izraelhez tartozó nyugat-jeruzsálemi, a tekercsek őrzésére emelt Könyv Szentélyében kötött ki. Noha a két épület egymástól mindössze 3 kilométerre áll, a két ország meglehetősen hűvös viszonya miatt a kutatócsoportok csak a külföldi szaklapokból értesültek egymás eredményeiről, holott volt olyan szöveg, amelynek egyik része a várost kettészelő határ izraeli, míg a másik darabja a jordán oldalán volt. Jeruzsálem területi megosztottsága ebben az értelemben 1967-ben, a hatnapos háborút követően megszűnt ugyan, de a két intézet „távolsága” nem csökkent
Elfújta a szél...
A tekercsek zömmel fiatal kecskék és bárányok bőréből készült
pergamenek,
de találtak számos papiruszt is, valamint egy erősen oxidálódott,
vékony rézlapokból
összeillesztett tekercset. Az utóbbi Réztekercs (lásd erről a
legfrissebb kutatási
eredményeket előző számunkban – A szerk.) néven vált híressé, és a
jeruzsálemi
Templom kincseinek pontos leltárát adja. Valószínűleg a rómaiak elől
rejtették
el a tekercsben megjelölt, azóta azonosíthatatlanná vált helyeken.
Az még érthető, hogy a nomád beduinoknak fogalmuk sem volt a
műemlékvédelemről
és a konzerválási eljárásokról, de hogy egyházi tekintélyek, sőt
esetenként
szakemberek sem bántak jelentőségüknek megfelelően az ősi vallási
iratokkal,
az megbocsáthatatlan. Hányattatásuk első évében szakadt pénztárcákban,
cigarettásdobozokban,
szélsőséges hő- és fényviszonyok közepette cseréltek gazdát, miközben
némelyikük
már visszafordíthatatlanul károsodott. Az egyik tekercset például az
Amerikai
Egyesült Államok damaszkuszi konzulátusának teraszán göngyölték ki,
hogy szemrevételezzék,
majd döbbenten nézték, amint az erős szélben a kiszakadt darabok
„szárnyra kapnak”,
hogy örökre eltűnjenek. (Ma már minden töredék szigorúan ellenőrzött
hőmérsékletű
és páratartalmú teremben, plexikeretekre kifeszített, finom
selyemlapok között
található, különleges borostyánszínű fénnyel megvilágítva.)
A tekercsek nagy része héberül íródott, de volt köztük arámi és görög
nyelvű
is. Az i. e. II. század és az i. u. I. század között készültek, bár
egyik-másik
kilóg ebből az időintervallumból. Ilyenek Simeon Bar Kochba levelei,
amelyek
későbbről, a második zsidó felkelés idejéből (132 –135-ből)
származnak.
A leírások jórészt bibliai szövegeket, illetve azok kommentárjait
tartalmazzák,
de foglalkoznak a tekercseket észítő közösség szervezeti
felépítésével, szokásaival
és eszmerendszerével is, ezenkívül – noha csak szimbolikusan – utalnak
a korabeli
politikai viszonyokra.
Maratoni kirakós
A leletek évtizedekre ellátták feladattal a bibliakutatókat. Az idő
múlásával
a felvetődő kérdések száma nemhogy csökkent volna, inkább gyarapodott.
A homályt
csak növelte, hogy a leletekből erősen sérült, gyakorta csak
centiméteres vagy
annál is kisebb darabok jutottak a kutatók kezeibe. Találtak olyan
iratot is,
amelyből mindössze egy kötőszó és egy névelő maradt meg épen, míg a
többi szót
maratoni „kirakójáték”-kal rakták a helyére. Nem meglepő, hogy a
végeredmény
nagymértékben függött a kutatók világnézetétől és szakmai
felkészültségétől.
Tovább nehezíti a helyzetet a szövegek erősen szimbolikus volta, így
nemcsak
a fordításból, hanem az értelmezésből adódó különbségek is jókora
eltérések
forrásai még napjainkban is. A felvilágosodás kora óta egyre
gyakrabban merült
föl a kérdés, hogy a rendelkezésünkre álló bibliai leírások és az
eredeti, mára
már eltűnt szövegek mennyiben feleltethetők meg egymásnak. A zsidó és a
keresztény
hagyományok Mózest tekintik a Pentateuchus (Mózesi Könyvek)
szerzőjének, s így
az Ószövetség első írásainak keletkezését az i. e. XIII. század
körülre teszik.
A legkésőbbre datált mű, Dániel könyve is majdnem 2200 esztendeje
született.
A hagyományok talán egy kissé túloznak, ám akkor is széles „időbeli
szakadék”
tátongott az eredetiek és a bibliai írások között. A kumráni leletek
föltárásáig
az időszámításunk előtti időszakból a Bibliának csupán apró töredékei –
az i.
e. II. századból származó, görög nyelvű Rylands-töredékek és a
mindössze 25
soros, héber nyelvű Nash-papyrus – voltak ismertek. A két évezredes
álmukból
„föltámasztott” holt-tengeri tekercsek áthidalták a szakadékot. A
görög nyelvű
Septuaginata alapján rekonstruált héber szöveg nagymértékben egyezik a
holt-tengeri
tekercsek bibliai leirataival. Nagyobb volt a hasonlóság közöttük,
mint a VII-VIII.
századra összeállított, a zsidó egyháztudósok, majd később a
protestáns egyházak
által kanonizált masszoretikus*
szövegek és a kumráni
leírások között. Ez nem meglepő, hiszen a két előbbit nagyjából egy
időben rögzítették
A legelfogadottabb álláspont szerint – amelyet gazdag régészeti anyag
támaszt
alá – a tekercsek szerzői és egyben elrejtői is az esszénusok
lehettek. Ők feladva
a világ hívságait, önkéntes száműzetésbe vonultak a sivatagi Kumránba,
hogy
tanulmányozzák a Törvényeket, és várják a világ végét. Szigorúan
szervezett
közösségi életet éltek, s megvetették a nem közéjük tartozókat.
Felkészülve
várták a Messiást és a háborút, amelyben ők, „a világosság fiai”
győzedelmeskednek
„a sötétség fiai”, a gonosz serege felett. Plinius közvetlenül a
Holt-tenger
partjára helyezte őket. „Az Asphaltites-tótól nyugatra, de ennek
ártalmas kigőzölgéseitől
mégis távolabb lakik az esseniek nemzetsége, kik a földkerekség összes
népeitől
eltérően csodával határos módon, magánosan, pénztelenül, feleségek
nélkül, és
lemondva a szerelem gyönyöreiről, csupán a pálmafák társaságában
élnek.”
Női és gyermeksírok
Hogyan lehetséges akkor, hogy központi településükön női és
gyermeksírokat is
feltártak? A kutatók szerint több irányzat létezhetett időben és
térben távol
egymástól. Flavius szerint az esszénus szektának volt egy másik ága,
amely a
házasságról és a gyermeknevelésről eltérő véleményt vallott. Ők nem
tettek nőtlenségi
fogadalmat. Mivel nemcsak a már említett barlangokban, hanem
Engediben, Maszadában,
sőt Szamariában is találtak tekercstöredékeket, valóban feltehető,
hogy nemcsak
Kumrán környékén léteztek esszénus közösségek, bár kétségkívül ott
volt a központjuk.
Khirbet Kumrán ma már turistalátványosság. Megtisztítva a rárakódott
évszázados
törmeléktől, a különös holdbéli tájban csontvázszerűnek ható rom az
ember egykori
jelenlétének magányos mementójaként bújik meg a kopár sziklák között. A
komplexumot
az i. e. II. században emelhették, ám az esszénusok többsége inkább
sátrakban
és a közeli barlangokban élt. Az itt előkerült bronzérmék tanúsága
szerint,
rövidebb-hosszabb szünetekkel csaknem kétszáz évig lakták. Szándékos
gyújtogatás
vagy egy földrengést követő tűzvész i. e. 31-ben hosszú évekre
elnéptelenítette
a helyet, de a Nagy Heródes halálát követő években újraépült közösségi
központ
i. u. 68-ig elkötelezetlen enkláveként virágzott. Ekkor a római
legionáriusok
végleg elpusztították, abban a véres háborúban, amelynek áldozatul
esett a zsidók
vallási központja, a jeruzsálemi Templom is.
Értelmezések
A kumráni írások értékelésének talán legvitatottabb pontja a
holt-tengeri közösség
és a korai kereszténység kapcsolata. Az eltérő szemléletű kutatók
amúgy is heves
vitája a szenzációhajhász írásokban még jobban eldurvult, és a
vélemények tengerében
úgy összekuszálta a szálakat, hogy azok kibontása fölöttébb nehéz
feladatnak
tűnik. A végső konklúziók levonása számos kérdésben még várat magára.
Különösen
igaz ez a kereszténység kialakulására vonatkozóan. E kérdésben
lényegében három
irányzat alakult ki. Az egyik szerint, amelynek John Allegro a
legismertebb
képviselője, a kereszténység a kumráni közösségből alakult ki. „Kumrán
az az
esszénus kolónia, ahol Keresztelő János tevékenykedett, és ahol
kialakult a
kereszténység.” Indoklásként azokat a kétségkívül létező
hasonlóságokat, illetve
egyezéseket hozzák fel, amelyeket a tekercsekben szereplő leírások, és
az újszövetségi
szövegek között feltártak. Akadnak olyan kutatók is, akik elfogadják
ugyan a
meglévő azonosságokat, de azokat a hasonló etnikai, kulturális,
történelmi és
földrajzi helyzetre vezetik vissza, az analóg fejlődéssel magyarázzák,
s tagadják
a közvetlen összefüggést. A szakemberek legnagyobb része azonban azt
vallja,
hogy mivel a kereszténység előzmények nélkül nem alakulhatott ki, a rá
jellemző
vágyaknak, hangulatoknak, érzéseknek, gondolatoknak a korabeli
Júdeában benne
kellett lenniük a levegőben, és már az első keresztények előtt
hasonlóképp fogalmazhatták
meg ezeket egyes csoportok. Mindennek hatással kellett lennie a
kialakuló óegyház
vezetőire. A kutatók nagy része egyet ért abban, hogy a két vallási
csoport
közötti egyezések nem lehetnek a véletlen művei, de a számos eltérés
valószínűtlenné
teszi a korai keresztények és az esszénusok azonosítását.
A kutatók Keresztelő Jánost tartják az egyik kapocsnak, ő fűzi össze a
kumráni
közösséget a kialakulóban lévő őskereszténységgel. Területileg
nagyjából ugyanazon
a helyen tevékenykedett („prédikál vala Júdea pusztájában”, Máté
evangéliuma
3,1). A megkeresztelés aktusa (akkor még a test vízbe merítése) nagyon
hasonlít
a holt-tengeri közösség rituális tisztító fürdőjéhez, bár ez a
keresztényeknél
egyszeri, míg az esszénusok naponta megismételték. Ezenkívül
Keresztelő János
aszketikus életvitele is emlékeztet a közösség Gyülekezeti
Szabályzatában előírtra,
így többek szerint valószínű, hogy a kumrániak szellemi befolyása
alatt állt.
A szektatagok vagyonközösségben éltek, aki belépett közéjük, egész
vagyonát
felajánlotta a gyülekezetnek. A keresztény ősegyház is ezt a
gyakorlatot követte.
János evangéliumának fénymisztikája is közel áll a kumráni iratok
egyes tanításaihoz.
„Míg a világosságotok megvan, higgyetek a világosságban, hogy a
világosság fiai
legyetek” (János evangéliuma 12,36). Ezenkívül számos terminológiai
egyezést
tártak föl az újszövetségi és a kumráni iratokat tanulmányozva. Maga
az Újszövetség
szó is előfordul a Damaszkuszi Tekercsben, amely leírja, hogyan vonult
damaszkuszi
száműzetésbe „az új szövetség” közössége.
A tekercseket újabb és újabb eljárásokkal folyamatosan vizsgálják, s
lassanként
fény derül számos titkukra.
Fekete István
Mező Szilvszter
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!