A régi magyarság a téli napfordulókor a nemzeti összetartozását is ünnepelte, az évnek ezen a kitüntetett pontján önazonosságának megőrzése és megerősítése nagyobb hangsúlyt kapott a szokásosnál. (Aradi Éva: A hunok Indiában. 2005. 42.)

A legteljesebben Hérodotosznál maradt fenn az a szkíta-magyar eredetmonda, ami egykor komoly összetartóerőt jelentett a benne foglalt őstudás miatt. A monda szerint Hargita, az első király három fiának uralkodása idején az égből aranykincsek – eke, járom, bárd és ivócsésze - hulltak a földre, de a lángoló kincseket csak a legkisebb fiú tudta magához venni, ezzel kiérdemelte, hogy ő legyen minden szkíták királya. A messzi múltba visszanyúló monda az emberiség felemeléséért égi elrendelésre elkezdett földművelésről szól. Emellett őrzi az emlékét a meteoritokból készített első fémeszközöknek, és bizonyítja a magyarságnál a királyságnak, mint szervezett közösségi formának az ősrégi hagyományát, ahol a nem mindennapi tettek emeltek valakit vezetővé. A kutatásnak a görög forrás torzítása miatt sokáig gondot okozott a fivérek neveinek jelentése, de végül egy magyar népmese megadta hozzá a kulcsot, amiben a monda tartalmának megfelelően a király három fiát Árpának, Zabnak és Kölesnek hívják. (Grandpierre K. Endre – Grandpierre Attila: Atilla és a hunok. 2006. 42.) A népmese és a monda szereplőinek azonosságát megerősíti, hogy mindkettőben Köles a legfiatalabb, és bátyjait felülmúlva ő a győzedelmes hős.     Lényeges eleme a mondának, hogy a kezdetekről, az ember megjelenéséről tudósít, mert Hargita nem csak a legelső király, hanem a legelső ember is a szkíták földjén. Ahogyan a királyi szkíták a legifjabb testvértől származónak mondták magukat, más szkíta nemzetségek is az első ember valamelyik fiát vallották ősüknek, így lett az eredetmonda az összetartozás-tudat egyik biztos alapja. A közösségeknek változhat a nyelvük és a műveltségük, de a testvéri köteléket meghatározó közös múlton lehetetlen változtatni. Több népnél szokás a téli napfordulókor ekét égetni, a szertartás egyetlen magyarázatául az eredetmondánkban megjelenő lángoló eke adódik, mint tüzes meteorit anyagából készített, égi eredetű eszköznek a jelképe. (uo. 45.) Kizárólag a szkíta-magyar műveltségből válik érthetővé az ünnepi ekeégetés szokása, ami egyben elárulja, hogy melyik néptől került át más népek hagyományába. A belső-ázsiai hun tömegeknek köszönhetően a monda nyomai Kínában is megtalálhatóak. A régi kínai műveltségben ismert a Köles Herceg alakja, aki nemzetségős, az emberek közbenjárója az égnél, valamint a földművelés, a gabona elterjesztője. (Henri Maspero: Az ókori Kína. 1978. 112, 192.) A legfőbb jellemzők mellett még a királyi eredetre utaló hercegi cím is egyezik.   Az ősi eredetmondánk fennmaradt tárgyi valósága a görbe gerendelyű eke, ami az egykori hun területen, a Kárpát-medencétől Kínáig és a Balkán-félszigetig volt elterjedve. (Lükő Gábor: A magyar lélek formái. 1942. 114.) Ennek az ekefajtának a sajátossága, hogy az egyik része szándékosan ívelt, a kínai hagyomány szerint kígyózó sárkány gerincét idézve ezzel. A sárkány eredetileg az izzó Nap jelképe, az ekével való azonosítása egyetlen esetben lehetséges, ha az eke lángol, ami újra csak a szkíta eredetmondához vezet. A barbár magyarság erőltetett dogmája miatt fontos megemlíteni, régészek által feltárt ekevasakkal és történeti forrásokkal igazolható, hogy a hunok-magyarok már a régi időkben műveltek földet. Az Ekeholdja, valamint az Eke-, Szántóvas-, és Járomszegcsillag elnevezések mutatják, hogy a monda tárgyai egykor az ősvallási fogalmakkal teleszórt magyar égen is helyet kaptak. Több esetben az ősi történeti alapnak megfelelően csak az eszközök fém alkatrészeit nevezték meg a csillagokban. Valószínűleg az első időkben szintén az eredetmondára utalva festették fel az ekevas képét a tavaszi ünnepekre készített magyar hímestojásokra. (uo.129, 195.)   Magyarázatra szorul még, hogy miként kapcsolódott nemzetünk eredetének és az eke feltalálásának ünnepe a téli napfordulóhoz. Az újjászületése után a Nap olyan hatással van a földi élet fejlődésére, ami őseink szemében rokonítható volt az első emberiség - a magyarság - megjelenésével és a természettel összhangot találó földművelés megkezdésével.   magyartaltos.info